Zengő Praxisközösség

8. Praxis túra: tekergés Pécsvárad körül

Categories :Egyéb

Tekergés Pécsvárad körül: Csiger-gödör, Öreg-beke, Ruzsoma

Szombaton reggel 22-en gyülekeztünk a pécsváradi Kossuth-téren. Úgy látom, kialakult egy kemény mag, akik az utóbbi kirándulásokon mindig velünk tartottak, és szerintem ők azok a „tűzönvizenát” túrázó típusok, mint akik közé magunkat is sorolnám. Mellettük mindig vannak szívesen látott, új arcok is, akik csatlakoznak 1-1 túrára, vagy talán többre is, majd elválik. Szívemet megmelengette, hogy öt gyerkőc is velünk tartott. Volt, aki egészségi állapota miatt fizikailag nem, de lélekben velünk volt.

Egy kicsit én is felszabadultam, hiszen a túrát Petár vezette. Végre belevegyülhettem a túrázók sorába. Persze segítettünk biztosítani a csapatot, de most végre nem én voltam a „főnök”.

Az idő nem tűnt túl zordnak, bár hidegre számítottunk. Nekivágtunk hát az utunknak, a sárga jelzésen. A „faluból” vadregényes úton jutottunk ki. Az utolsó házak a kőbánya körül sorakoztak. Kihívás lehet a mindennapi élet az ott élőknek (közlekedés, fűtés, vadak, stb.), én mégis egy kicsit irigykedve néztem körül, mert ők már gyakorlatilag az erdőben élnek. Megmondom őszintén, romantikus érzések kerítettek hatalmukba, és még az is megfordult a fejemben, hogy szívesen cserélnék velük. Legalábbis néha, mondjuk hétvégére feltétlenül.

Megbeszéltük, hogy a kaptató tetején megvárjuk egymást…de azt nem tisztáztuk, hogy ki mit ért kaptató alatt. Így az eleje kicsit elhúzott, de mindenki nagyon kedves, figyelmes és együttérző volt a lassabban haladókkal, és előbb-utóbb bevártuk egymást. Addig is szívtuk a friss levegőt, de volt, aki hozta magával a büdöset… 😀 Bocsi, nem tudtam kihagyni! Szóval egy dohányos számára a cigiszag biztos nagyon finom illat. Többségünk az erdei kristálytisztát választotta, de azt vagányan: „mezítlábasan”, szűrő nélkül szívtuk!

Némelyik gyerek induláskor még elég bágyadtnak tűnt, talán álmosak lehettek. Az erdőben viszont felélénkült az aprónép, és remekül feltalálták magukat! A pocsolyák jégmentesítése volt a legkedvesebb projektjük, ehhez különböző nagyságú faágakat hívtak segítségül, és jól elkalapálták vele a jeget. Nagyon cuki volt az egyik kislány amikor egy óriási fadoronggal mászkált. Hógolyók gyúrására alkalmas fagyott zúzmarát is találtak, a közeli rokonok bánatára, mert nemsokára a nyakukban landoltak a jeges meglepetések. A nagyobbak fotóztak is, és a túrát egytől-egyig nagyon derekasan bírták.

Belekötöttünk egy szakaszon a Zengő-csúcs felé vezető útba, ahol a sárga jelzés és a piros kereszt együtt halad, bár igazság szerint maga a sárga jelzés is a Zengőre visz, csak most a klasszikus kaptatós-köves legrövidebb útra gondolok. Petár előre bocsájtotta, hogy nem lesz túl nagy emelkedő a túra során. Mikor ráfaroltunk erre a meredek útra, akkor kicsit füleltem, hogy mikor hallom meg, amikor valaki sikító frászt kap, de mindenki igyekezett finom és nőies/férfias maradni és csendben tűrte a sorsát, vagy már rájött, hogy a túra is csak olyan, mint az Élet; jöjjön bármi, menni kell tovább.

A táblánál hosszabb pihenőre megálltunk. Mindenféle otthoni finomság előkerült, forró tea, aszalt szőlő és társai. Nem tudom más is észrevette-e, hogy ez erdőben minden finomabb, mint egyébként. Minden íz és illat még intenzívebb, még gazdagabb. Egy élmény ott enni, inni, legyen szó akár odavitt dologról, akár erdőben szedett szederről vagy más finomságról.

A pihenő alatt környezetvédelem, klímaproblémák stb. került szóba. A magam részéről annyit fűznék hozzá, hogy hozzám az a szemlélet áll legközelebb (ökopszichológia), mely szerint én (az ember) és a természet mélyen és elválaszthatatlanul egymás részei vagyunk. Az embereket tömegesen érintő testi-lelki-szellemi problémák, és a természeti környezetünket sújtó problémák gyökere szerintem egy tőről fakad; első sorban a természettől való eltávolodásunk, lehasítottságunk eredménye. Ennek a fordítottja is igaz; amennyiben nyitunk ismét a természet felé, s ezt a kapcsolatot mélyítjük és ápoljuk, az ránk és élő környezetünkre is gyógyító hatással van.

Ekkor már kb. 6 km volt mögöttünk. Egy társunk úgy tudta, ennyire van hitelesítve, de kiderült, hogy a futóműveiben volt még egy kis tartalék.

Végül a Dombay-tóra vezető műúton érkeztünk vissza a civilizációba. A falu végén egy nagyon édes lóval barátkoztunk, tiszta fekete volt, homlokán egy makulátlan fehér folttal. Kedvesen tűrte a nózi cirógatást, és a fűvel való kínálgatást.

Négy órával az indulás után már levezető-, nyújtó gyakorlatainkkal is végeztük, és az emléklapok is kiosztásra kerültek, sűrű gratulációk (a hölgyek még puszit is kaptak…volt, aki repetázott ) kíséretében Petár által.

A cérnámon azt hiszem állítani kell, mert úgy néz ki, alsó hangon mentünk 10 km-t, a kimért 7,5 helyett. De a „régi motorosok” ezen már meg sem lepődtek!

Nekem a másfél hónap kihagyás után elmondhatatlanul jól esett a túrázás, nagyon feldobott. Egy 4 km-es kutya sétáltatással még levezettük a kirándulást, hiába, kutya barátainkkal is ápolnunk kellett még a kapcsolatot.

A jövőben szeretném bevezetni, hogy hó végén, az utolsó szombaton megyünk mindig túrázni, hogy mindenki tudjon vele tervezni.

Köszönöm mindenkinek a részvételt, nagyon jól éreztem magam, remélem Ti is!

Kelemen Lilla