Zengő Praxisközösség

2. Praxis-túra: Pécsvárad – Kisújbánya – Pécsvárad

Categories :Egyéb , Klubok

Szombat reggel 9-kor már 23 főt és 2 kutyust számláló lelkes kis társaság várt fenn a sorompónál. 68 év volt a korkülönbség az élet iskolájában legrövidebb és leghosszabb ideje tanuló túrázónk között, mindkettőt nagy dicséret illeti a vállalásáért!

Meglepődve tapasztaltuk, hogy a pénteki „kis zuhi”, az erdőre elemi erővel csapott le, így reggel eléggé sáros, mocsaras, cuppogós úttal szembesültünk, néha csúszkáltunk, néha totyogtunk, mint a pingvinek. Ezért a tervezetnél kissé lassabb tempóban, de biztosan haladtunk az utunk negyedénél lévő Etelka-forrás felé. Itt Bartók szellemét megidézve: „a mi szánk többé nem ivott pohárból, csak tiszta forrásból”. Visszatérve Természet Anyánk ölébe, rövid ideig megpihenve ízlelgettük a mennyei hűs, frissítő itókánkat.

Sajnos ezután jött a neheze! Még mindig rendkívül csúszós úton haladtunk tovább, de immár kb. 30-40 fokos szögben fölfelé. Ez sajnos nem könnyítette meg a helyzetünket! Az ezután következő egy kilométeres kaptató sokat kivett belőlünk, a szervezet bizony sok mindenkinél jelzett a gyenge pontokon, elkezdődött az „itt fáj, ott fáj”, meg a „nincs elég szufla” mantra, de a panaszok ellenére derekasan jöttek fáradó társaink. Le a kalappal előttük!

Zárójelben megjegyzem, hogy a túravezető (jómagam), a nagy trécselésben eléggé benézett egy kanyart, egyszer csak „feltűnt, hogy a kék jelzés eltűnt”, és bizony egy jó pár (száz) méteres vargabetű ennek volt köszönhető… Mármint nekem. Először ment a „maxima culpa”, ebből lett a „maxima Klumpa”, úgy véltem, ez arra utal, hogy az étterem (Klumpás Büfé) elérésével majd valahogy jóvá tudom tenni ezt a kis, szó szerinti ballépést, ugyanis egyenesen kellett volna menni. Aggódtam, hogy a pénztárcám bánja majd, de szerencsére végül senki nem kért kártérítést. „Addig is jó levegőn vagyunk!”- felkiáltással folytattuk utunkat.

A Somos-hegy tetejéig kaptattunk, és a Szamár-pihenőnél megállapítottuk, hogy jól érezték azok a néhai csacsik (akik az ételt, terményeket szállították Kisújbánya és Pécsvárad között), hogy ide felérve igazán jól esik egy kis pihenő, a négylábúaknak és a kétlábúaknak egyaránt.

Innen már leereszkedhettünk a faluba, Kisújbányára, ahol a Klumpás büfé lukulluszi étel és ital kínálatának élvezete várt ránk következő programpontként.

Az út felénél jártunk, de néhány társunk érezte, hogy teljesítőképessége határára ért, és nem fog tudni visszatérni az erdei útvonalon. Szerencsére az erdő „Nagy Öregjének”, édesapámnak, volt egy hatodik érzéke arra vonatkozólag, hogy ránk kell néznie Kisújbányán. Mikor a tervezett idő után egy órával sem érkeztünk meg, már sejtette, hogy nem várt nehézségekbe ütköztünk, és lehet, hogy a segítségére lesz szükségünk. 12 órakor „futott be” csapatunk utolsó néhány tagja. A pihenés, és feltöltődés közben kitaláltuk, hogyan mentjük ki fáradt társainkat az erdőből. Édesapám motorral jött, így ezúton meghonosítanám a „motoros mentés” kifejezést is, mert vele motorra pattanva visszatértem Pécsváradra, ahonnan autóval visszarongyoltam a haza menni szándékozókért. Útközben lelkiismereti önvizsgálatot tartottam, és felidéződött egy régi beteg félmondata, amikor valami olyasmire utalt homályosan, hogy „a gyógytornászok előző életükben lehet, hogy inkvizítorok voltak”, de igyekeztem elhessegetni ezt a légből kapott vádat, és megerősítettem magam abban, hogy bennem tényleg mindig a jó szándék munkálkodik, bár néha nem úgy sül el ahogy szeretném!

Két társunk már nem vállalkozott a visszaútra, és egy kísérő is velük tartott. Férjem (Köszi!) végül hazavitte őket, hadd pihenjenek! Köszönöm a részvételüket, a bátorságukat, gratulálok a teljesítményükhöz, a kitartásukhoz, és remélem a következő túrán is megtisztelnek jelenlétükkel és bizalmukkal!

A visszaút már „rövidebb” volt, két és fél óra alatt teljesítettük a távot. Végül 4 órára érkeztünk vissza kissé megfáradva, de vidám hangulatban a sorompóhoz. Szinte teljesen felszáradt az út, és mindenki türelemmel volt az időbeli csúszás miatt!

Visszaérkezve, szemem sarkából fedezék után lesve, határozottan felkiáltottam, hogy „még nyújtunk egy kicsit!”.  Nem tudom, hogy a fáradtság, az elcsigázottság volt-e az oka, vagy tényleg nem haragudtak meg rám a plusz tornagyakorlatok miatt, de a várakozásommal ellentétben egy kavicsot sem vágtak hozzám a résztvevők, hanem sorsukba beletörődve tisztességgel elvégezték, a levezető feladatokat. Szerintem tudták ők is, hogy így előbb szabadulnak! Talán mégiscsak van valami ebben a gyógytornász-inkvizítor összefüggésben?!

Köszönöm a részvételt, és a türelmet a csúszás miatt! Egy élményekben gazdag, kalandokban bővelkedő napot és egy 8 kilométeres, de a terep adottságai miatt nagyon komolynak tekinthető túrát tudhatunk magunk mögött. Érdekes új ismeretségek alakultak ki, kiderült, hogy vagyunk jó néhányan, akik nagyon szeretik a természetjárást, és rendszeresen van is rá igényük.

Örülök, hogy egymásra találtunk, a legközelebbi kiránduláson is találkozunk!

 

Kelemen Lilla, gyógytornász

 

Ma bebizonyítottuk:

„A lélekben ötvenszer annyi kitartás van, mint az izmokban!”